a The Concise Oxford Dictionary of the Christian Church szerint “az ötödik század elejére a szó a keresztény aszketizmus szakkifejezésévé vált, ami nyugtalanság és munkaképtelenség vagy imádkozás állapotát jelenti.”A szerzetesek és a teológusok nemcsak a bűnről beszéltek, hanem a laikus írásokban is. Dante Isteni vígjátékában nemcsak bűnként jelenik meg, amelyet meg kell büntetni az átkozottakban, hanem olyan bűnként is, amely Dante-t a pokol szélére hozza. Chaucer lelkésze acedia-t is felveszi a satu listájába. Harag és irigység következik a listán, és a lelkész összekapcsolja a három bűnt:

mert az irigység elvakítja az ember szívét, a harag pedig zavarja az embert; és az acedia nehezebbé, elgondolkodtatóvá és dühössé teszi. Az irigység és a harag keserűséget okoz a szívben; ez a keserűség moderna acedia, és egyesíti azt minden jóság szeretetével.

Summa Theologica második részének (Secunda Secundae) 35.kérdésében a tizenharmadik századi teológus Aquinói Tamás az acediát” a világ fájdalmaként “azonosítja (összehasonlítva Weltschmerz német koncepciójával), amely”halált okoz”. és szembeállítja azzal az” Istenszerű ” fájdalommal, amelyet Szent Pál írt le a 2 kor. 7:10. Aquinói Szent Tamás számára az acedia “a lelki jó fájdalma, amennyiben isteni jó”. Halálos bűnsé válik, amikor az értelem hozzájárul az ember” meneküléséhez “(meneküléséhez) az isteni jó elől,”mert a test teljesen uralkodik a szellem felett.”Az Acedia lényegében menekülés az isteni elől, amely oda vezet, hogy nem is aggódunk, hogy nem érdekel. Ennek végső kifejezése a kétségbeesés, amely öngyilkossággal végződik.

Aquinói Szent Tamás tanítása az acedia-ról a 35.kérdésben ellentétben áll a szeretettel felruházott “lelki örömről” szóló korábbi tanításával, amellyel az acedia közvetlenül szemben áll, és amelyet a Secunda Secundae 28. kérdésében vizsgál. Ahogy Aquinói Szent Tamás mondja: “az egyik ellentéte a másikon keresztül ismert, mint a sötétség a fény által. Ezért, hogy mi a rossz, azt a jó természetéből is meg kell ismerni.”