vita merül fel az aids rutinszerű alkalmazásával kapcsolatban a tüdő tágulása a hasi műtét utáni tüdő szövődmények megelőzésében. Prospektív módon randomizáltunk 172 beteget 1 4 csoportba: a kontrollcsoport (44 beteg) nem kapott légzési kezelést, az IPPB csoport (45 beteg) szakaszos pozitív nyomású légzésterápiát kapott 15 percig naponta 4 alkalommal, az IS csoportot (42 beteg) ösztönző spirometriával kezelték naponta 4 alkalommal, a DBE csoport (41 beteg) pedig mély légzési gyakorlatokat végzett felügyelet mellett 15 percig 4-szer naponta. A műtét után 24 órával megfigyelt roentgenográfiai változások összehasonlíthatók voltak a 4 csoportban (20,5-36,6%). A pulmonalis szövődményeket 3 vagy több 6 új eredmény kialakulásaként határozták meg: köhögés, váladék, nehézlégzés, mellkasi fájdalom, hőmérséklet nagyobb, mint 38 cc, pulzusszám több mint 100 ütés/perc. A pulmonalis szövődmények kialakulásának gyakorisága 48% volt a kontrollcsoportban, 22% az IPPB csoportban (p < 0,05), 21% az IS csoportban (p < 0,05), és 22% A DBE csoportban (p < 0,05). A légzőszervi kezelés mellékhatásait csak az IPPB csoportban figyelték meg (18%; p < 0,05). A felső hasi műtéten átesett betegek kórházi tartózkodása szignifikánsan rövidebb volt az IS-csoportban (átlagban 6, 6, 3 nap), mint a kontrollcsoportban (13, 5 nap). Ezt a különbséget a másik 2 kezelési csoportban nem figyelték meg. Arra a következtetésre jutunk, hogy az IPPB, az IS és a DBE ugyanolyan hatékonyak voltak a hasi műtét utáni pulmonalis szövődmények megelőzésében, bár az is lehet a választott kezelés a felső hasi eljárásokban, mivel ennek a kezelésnek nincsenek szövődményei, és úgy tűnik, hogy lerövidíti a kórházi kezelés hosszát.