Jizyah

Jizyah, szintén jizyát írta, történelmileg egy adót (a kifejezést gyakran helytelenül fordítják “fejadóként” vagy “közvélemény-adóként”), amelyet a nem muszlim lakosság fizet muszlim uralkodóiknak.

a jizyah-t a Qur-ban úgy írják le, mint egy adót, amelyet a könyv népének egy bizonyos tévelygő frakciójára vetnek ki (Ahl Al-Kit); nem muszlim csoportok, mint például A keresztények és a zsidók, akiket a Korán-ban elismertek, hogy isteni Szentírással rendelkeznek), akik megsértik saját vallási és etikai alapelveiket (9:29). A korai exegéták ebben a versben az ellenséges bizánciak frakcióját értették, akiknek a pletykák szerint a muszlim földek inváziója kiváltotta a katonai hadjárat nak, – nek Tab 630-ban. Mohamed próféta élete során a jizyah-t nem következetesen vetették ki a nem muszlim törzsekre. Például az észak-afrikai núbiaiak, annak ellenére, hogy nem muszlimok, mentességet kaptak; ehelyett kereskedelmi megállapodást (baqt) kötöttek a muszlimokkal.

Mohamed halálát követő időszakban a jizyah katonai szolgálat helyett nem muszlim Arab törzsekre vetették ki. A katonai szolgálat teljesítése mentességet kapott; például a második kalifa alatt, a C. A. I. ibn al-Kha A. B., a jar A. jimah törzs mentességet kapott, amikor beleegyezett a hadseregben való szolgálatba. A nem muszlim szegények, az idősek, a nők, a jobbágyok, a vallási funkcionáriusok és az elmebetegek általában nem fizettek adót. Korai források azt állítják, hogy az első kalifák alatt a szegény keresztényeket és zsidókat ehelyett az államkincstárból ítélték oda, amelyet nagyrészt a zakatból származó pénzekből finanszíroztak, a muszlim férfiak és nők által fizetett kötelező adóból, és a jizyah-ból, amelyet nem muszlim férfiak fizettek.

a jizyah fizetségéért cserébe a nem muszlim lakosság-különösen a zsidók és A keresztények—élet—és vagyonvédelmet, valamint vallásgyakorlási jogot kaptak. E politika szerint dhimmnek hívták őket (védett emberek). Ha a muszlim hatóságok katonailag nem voltak képesek megvédeni a dhimmet, akkor egy külső agresszor támadása esetén az előbbieknek vissza kellett adniuk a jizyah-t az utóbbinak. A jizyah-t egy Arab keresztény törzstől gyűjtötte vissza, amikor nem tudta megvédeni őket a bizánciak katonai támadásától. Az adózás mértéke és a gyűjtés módja tartományonként nagymértékben változott, és a helyi iszlám előtti szokások befolyásolták őket.

szerezz egy Britannica Premium előfizetést és szerezz hozzáférést exkluzív tartalmakhoz. Dhimmet kiterjesztették Perzsia Zoroasztriánusaira, majd később India Hindusaira és Buddhistáira is, akik a zsidókhoz és keresztényekhez hasonlóan adót fizethettek a muszlim hatóságoknak életük és tulajdonuk védelméért, valamint a vallás zavartalan gyakorlásának jogáért cserébe. Azonban, nagyjából a 8.század után, a nem muszlimokkal szembeni korábbi toleráns hozzáállás megkeményedni kezdett, és a jizyah fizetését számos befolyásos jogász kezdte megfogalmazni, mint a nem muszlimok alacsonyabb társadalmi-jogi státuszának jelzőjét. A klasszikus jogászok néha kifejezett utasításokat adtak arról, hogyan kell összegyűjteni a jizyah-t, hogy emlékeztessék a dhimmet. Az adók időnként magasak lehetnek, és a gátlástalan uralkodók ezeket a pénzeszközöket magánkincstárukba helyezik.

a jizyah-t nem gyűjtik a modern muszlim nemzetállamokban, mivel az állampolgárságot már nem vallási értelemben határozzák meg, és jellemzően állandó nemzeti hadsereg van, amelyhez minden felnőtt férfi állampolgár szabadon csatlakozhat. Felismerve, hogy a dhimms-rendszer elavult a modern korban, 2016-ban több mint 100 ország muszlim tudósai aláírták a marrákesi nyilatkozatot, egy dokumentumot, amely új iszlám joggyakorlatot szorgalmazott, amely a modern nemzetalapú állampolgársági fogalmakon alapul.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.