a kontinentális lejtő a polctöréstől a vízmélységig terjed, jellemzően 3000-4000 m körül, ahol a lejtő hirtelen változása határolja a lejtő lábát. A tenger felőli peremén vastag lerakódások határolhatják, amelyek a (lényegében lapos) mélység síkság kontinentális emelkedését vagy medencét kitöltő lerakódásait tartalmazzák. A kontinentális lejtő tengeri határát a lejtő általános csökkenése jelöli, amely a vízszintes felé hajlik.

a kontinentális lejtő morfológiájának elsőrendű vezérlése a margó tektonikus beállítása. Emery (1980) és Uchupi and Emery (1991) megjegyezte, hogy az aktív és passzív kontinentális peremtípusok morfológiai különbségeket mutatnak, amelyek a kialakulásukat szabályozó folyamatoknak tulajdoníthatók. A passzív margó morfológiát a lerakódási és eróziós folyamatok szabályozzák, míg az aktív margó morfológiát a tektonikus/magmás folyamatok szabályozzák. Így a passzív peremek általában kevésbé meredekek, és valószínűleg szomszédos üledékes kontinentális emelkedések és mélységi síkságok vannak. Ezzel szemben az aktív margókat vékonyan lefedik az üledékek, és lehet egy szomszédos óceáni árok vagy vályú.

Lejtőbióta

a mélység sok tanulmányban alapvető (biomot meghatározó) paraméternek tekinthető, amely korrelál a bióta előfordulásával (McArthur et al., 2010), és a kontinentális lejtők nagy mélységtartományt ölelnek fel, a polcszakadástól ~4000 m-ig. ezen okok miatt a bentikus közösségek és a kontinentális lejtő geomorf jellegzetességei közötti asszociációkat az előfordulási mélységük összefüggésében kell figyelembe venni. Althaus et al. (2012) arra a következtetésre jutott, hogy “míg egyes (lejtős) geomorf jellemzők nagy potenciállal rendelkeznek a biodiverzitás helyettesítésére a közbenső térbeli skálákon, hierarchikus kontextusra van szükség ahhoz, hogy ezeket egy nagyobb, biogeográfiai kontextusban meghatározzuk és érvényesítsük.”