Magellán felhő, a Tejútrendszer két műholdas galaxisának bármelyike, amelynek hatalmas csillagrendszere a Föld kisebb alkotóeleme. Ezeket a kísérő galaxisokat Ferdinand Magellan portugál navigátorról nevezték el, akinek legénysége felfedezte őket a világ első útja során (1519-22). A Magellán-felhőket a 20.század elején a Tejútrendszer kísérő tárgyaként ismerték el. Amikor Edwin Hubble amerikai csillagász megállapította a ma galaxisoknak nevezett extragalaktikus természetét, világossá vált, hogy a Magellán felhőknek külön rendszereknek kell lenniük.
R. Gilmozzi, Űrteleszkóp Tudományos Intézet/Európai Űrügynökség; Shawn Ewald, JPL; és NASA
Fotó AURA/STScI/NASA/JPL (NASA kép # STScI-PF95-13)
a Magellán felhők szabálytalan galaxisok, amelyek gáznemű burokban osztoznak, és körülbelül 22 milliárd távolságra fekszenek az égen a déli égi pólus közelében. Az egyik, a Nagy Magellán-felhő (LMC), egy körülbelül 5 köbméter átmérőjű fényes folt, a másik, A Kis Magellán-felhő (SMC), amelynek átmérője kevesebb, mint 2 köbméter. A Magellán felhők szabad szemmel láthatók a déli féltekén, de a legtöbb északi szélességről nem figyelhetők meg. Az LMC körülbelül 160 000 fényévnyire van a földtől, az SMC pedig 190 000 fényévnyire fekszik. Az LMC és az SMC átmérője 14 000, illetve 7000 fényév-kisebb—mint a Tejútrendszer, amely körülbelül 140 000 fényév átmérőjű.
A. nota–ESA/NASA
a Magellán felhők a Tejútrendszerrel egy időben, körülbelül 13 milliárd évvel ezelőtt alakultak ki. Jelenleg a Tejútrendszer körül keringenek, és számos árapály-találkozást tapasztaltak egymással és a galaxissal. Számos fiatal csillagot és csillaghalmazt, valamint néhány sokkal idősebb csillagot tartalmaznak. Az egyik ilyen csillaghalmaz az R136a1-et tartalmazza, az ismert legnagyobb tömegű csillagot, amelynek tömege 265-szerese a napnak.
Photo Aura/STScI/NASA / JPL (NASA photo # STScI-PRC98-08B)
a Magellán felhők kiváló laboratóriumként szolgálnak a nagyon aktív csillagképződés és evolúció tanulmányozásához. Például a Tarantula-köd (más néven 30 Doradus) egy hatalmas ionizált-hidrogén régió, amely sok fiatal, forró csillagot tartalmaz. A 30 Doradus teljes tömege körülbelül egymillió naptömeg, átmérője 550 fényév, így az ionizált gáz legnagyobb régiója a galaxisok teljes helyi csoportjában. A Hubble Űrteleszkóp segítségével a csillagászok tanulmányozhatják azokat a csillagokat, csillaghalmazokat és ködöket, amelyeket korábban csak a Tejútrendszerben lehetett megfigyelni.