bár a medián sternotomiát 1897-ben tömören leírták, a “Milton-eljárást” lényegében nem használták fel, amíg 1957-ben nem ajánlották. A koszorúér bypass műtét megjelenésével 1968-ban a medián sternotomia az egyik leggyakrabban végrehajtott műtéti eljárás lett. Még a medián sternotomia növekvő alkalmazásával is szívműtétek, a mellkasi sebészek vonakodtak alkalmazni ezt az operatív modalitást gyakorlatukban. Ez érthető, mert a legtöbb tüdőprobléma egyértelműen egyoldalú módon jelentkezik, és a legtöbb mellkasi sebész hajlamos elkerülni a medián sternotomiát az ismertebb laterális thoracotomia javára. A mellkas CT-vizsgálatának növekvő alkalmazásával azonban több kétoldalú tüdőbetegségben szenvedő beteget azonosítanak patológiai tényezők. A medián sternotomia ideálisan alkalmazható erre a betegcsoportra a pulmonalis funkció megőrzése és a beteg diszkomfortjának csökkentése érdekében. Természetesen a medián sternotomia végtelenül előnyösebb, mint a szakaszos kétoldalú thoracotomia, ha ugyanazok a terápiás célok érhetők el. A szívműködésben képzett fiatalabb mellkasi sebészek kevésbé vonakodnak használni a medián sternotomiát a nem szívbetegségek kezelésében. Ez a tényező figyelembe veheti a medián sternotomia fokozott használatáról szóló közelmúltbeli jelentéseket. Nagyon természetes tendencia, hogy azt használjuk, amellyel az ember ismeri. Ennek ellenére a medián sternotomia, a szívműködés kivételével, jelenleg nem használják. A helyzet végül korrigálható, mivel a medián sternotomia alkalmazását teljes mértékben értékelik. Ez a viszonylag atraumatikus, nem izomelválasztó megközelítés az elülső mediastinum, a szív, a tüdő, a membrán, a pleurális üregek, az aortaív és a nagy erek és a máj számára megérdemli, hogy komolyan fontolóra vegyék az ismerősebb, de traumatikusabb megközelítések megfelelő alternatívájaként.