a növekedési időszak végén elért csonttömeg és szilárdság, amelyet egyszerűen “csonttömeg-csúcsnak (PBM)” neveznek, alapvető szerepet játszik a felnőttkorban előforduló osteoporotikus törések kockázatában. Úgy véljük, hogy a PBM 1 szórással történő növekedése 50% – kal csökkenti a törés kockázatát. Klinikai körülmények között az areal (a) csont ásványi sűrűségét (BMD) kettős röntgenenergia-abszorpcióméterrel (DXA) mérve fiatal egészséges felnőtteknél használják referenciaértékként az oszteoporotikus törés kockázatának értékeléséhez. Ez az alkar, a gerinc és a csípő területén meghatározott BMD értékek és a három csontváz helyén a törékenységi törés kockázata közötti inverz kapcsolaton alapul. Számos szerkezeti elem határozza meg a csont mechanikai szilárdságát. A csont mérete, a csontszövet mennyisége a periostealis borítékban, térbeli eloszlása, azaz a mikro – és makroarchitektúra, valamint a szerves mátrix mineralizációjának és szerkezeti szerveződésének mértéke a legfontosabb elemek, amelyek meghatározzák a mechanikai terheléssel szembeni ellenállást. Számos összekapcsolt tényező befolyásolja a csonttömeg felhalmozódását a növekedés során. Ezek a fiziológiai determinánsok klasszikusan magukban foglalják az öröklődést, a vitamin-és bonetropikus tápanyagokat, az endokrin tényezőket és a mechanikai erőket.